A lány szerette, A fiú nem.
A lány felnézett rá, A fiú nem.
A lány szerelmet vallott, A fiú megalázta.
A lány sírt végette, A fiú kinevette.
A fiú csak akkor jött rá mit tett,
Amikor a lány sírjára virágot tett

"A könny és a szeretet édes testvér,
Nem szerelem az, ami egy könnyet sem ér,
Aki sosem sírt az sosem szeretett, mert a könny
És a szeretet egy napon született!"

„Valakinek meg kell halni, hogy a többiek megbecsüljék az életet.”


"A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog... valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába. Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk egymásnak egymás életében, ez mit sem változott. Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is beszéltél. Ne változtass hangszíneden. Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken. Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel a nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést. Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt, hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj."

"Addig vagy boldog, míg van aki szeret,
aki a bajban megfogja kezed,
s, hogy milyen fontos is volt neked,
csak akkor érzed ha nincs már veled!"

„Itt ülök egyedül, földön kuporodva
várom, hogy valaki vállam simogassa
várom őt, ki nem jön el soha.”

„A magányosság idején látjuk, hogy nem vagyunk fontosak a nagy, mozgalmas világ számára, és hogy az sem fontos a mi számunkra.”

"Kövesd a megérzéseidet, ahogy a régi hajósok követték a csillagokat. Az utazás lehet magányos, de a csillagok elvezetnek célodhoz."

„A magánytól való félelem tanít meg minket a szeretetre.”

„Mint telefon az elhagyott lakásban, mely éjidőn reménytelen csörömpöl, úgy jajveszékel itt hiába lelkem, oly messze az élettől és örömtől.”

„Senki sem érdemli meg könnyeidet, aki pedig megérdemli az nem fog sírásra késztetni.”

„Mindennap megszűnik valami ,
amiért az ember szomorkodik,
de mindennap születik valami,
amiért érdemes élni és küzdeni.”

„Rám nehezedik egy emlék
Egyszer az ablakra fagyott az arcom
úgy vártam valakire
akiről azt hittem, hogy szeret.
Még bennem szoronganak a könnyek
mert nem jött el mégsem.”

„Akkor érzed igazán, hogy valakit elvesztettél, ha tudod, hogy már sosem kapod vissza.”

„Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.”

„Barátságot ajánlani, ha szerelmet kérünk: a legkegyetlenebb.
Kő, melyet adnak, ha éhen kenyeret kérünk.”

„Kicsi még a szív, vigyázz, hogy épen nőjön fel,
Nem mindegy, hogy hány sebet kap, s melyiktől vérzik el...”

"Ne verd át azt, aki téged nagyon szeret
Ne tedd tönkre az életét, ha már a tied boldog nem lehet!"

"Minden könnycsepp ő érte születik,
S miután arcomon lefolyik
Meghal! mint szívemben a remény,
Mert ő soha nem lesz az enyém!"

"Nem az az igazi fájdalom, mitől könnyes lesz a szem, hanem amit magunkban hordozunk, titokban, csendesen..."

"Szerelmem hajnalán fényeket láttam
Reményteli szívemmel magasba száltam
De vissza estem a kemény földre
Mert a szerelem nem tarthat örökre."

"Felkelsz, és arcodra egy mosolyt festesz, ez is kell a mindennapos jelmezedhez, milyen szép vagy... Újra játszol, újra élsz, magányodról nem beszélsz, hangok hívnak, visszatérsz, nem szeretsz és nem remélsz... Ugye nem félsz??".

Csak azok látják meg a világot a maga valóságában, akiknek a szemét tisztára mosták a könnyek...

Ne lásson át a folyókon a kíváncsi tömeg. Mosoly lebegjen ajkadon, Ha vérzik is szíved.

"Csak esik és esik. Amióta elmentél nem kelt fel a nap. "

"A magány az, mikor belenézel a tükörbe és a semmi néz vissza rád."

"Ha valaki elment, ne hívd többé vissza,
A megsárgult emlék nem lesz többé tiszta.
Ha valaki elment, és eltudott menni,
Nehezen akarva, de el kell feledni."
(Alexandre Dumas)

"Csalódni kell hogy boldogok lehessünk,
Gyűlni tudni hogy újból szeressünk.
Kell tudni zokogni meg sírni,
Valakit megunni aztán visszahívni.
Csalódni százszor, csalódni ezerszer,
Hogy boldogok lehessünk egyetlen egyszer!"
Shakespeare


"Az tesz igazán erőssé, hogy képes vagy ilyen fájdalmat érezni." (J.K.Rowling)


"Az embert nem a fájdalom öli meg, hanem a remény amiben csalódott"

Ne lásson át a folyókon a kíváncsi tömeg. Mosoly lebegjen ajkadon, Ha vérzik is szíved.


"Minden nőben téged kerestelek,
sokáig, lázas testeket
fűtöttem és hűtöttem, némelyik
különb volt, mint te lehetsz.
Szerettek, s fájt, hogy nem te szeretsz."
(Szabó Lőrinc)



"Kellett nekem, hogy rád akadjak,
Kellett, hogy megkedveljelek,
Hogy együgyű mindent bevalljak,
S hogy büszkén ne hallgass te meg!
Kellett nekem beléd szeretnem,
Kellett nekem, hogy meggyötörj,
Hogy bálványozzalak szívemben,
S hogy te viszonzásul megölj."


„Egyedül. Igen, ez a kulcsszó, nincs is még ilyen szörnyű szó. A gyilkosság meg sem közelíti; a pokol pedig csak szegényes szinonímája..."

Fájni kell a szívnek, ha igazán szeret, mert fájdalom nélkül szeretni nem lehet!


Osztrovszkij: Tudod, mi a bánat?

Ülni egy csendes szobában,
s várni valakire, aki nem jön többé.
Elutazni onnan, ahol boldog voltál,
s otthagyni szíved örökké.
Szeretni valakit, aki nem szeret téged,
könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot, soha el nem érni,
csalódott szívvel, mindig csak remélni.
Megalázva írni könyörgő levelet,
sirdogálva várni, soha nem jön rá felelet.
Szavakkal idézni, mik lelkedre hulltak,
rózsákat őrizni, melyek megfakultak.
Hideg búcsúzásnál, forró csókot kérni,
mással látni őt, nem vissza fordulni.
Kacagni boldogan, hazug lemondással,
otthon leborulni, könnyes csalódással.
Aztán átvergődni hosszú éjszakákat,
imádkozni azért, hogy Ö meg ne
tudja mi is az a bánat.

"A kis gond beszédes, a nagy fájdalom hallgat."

"Hiányod betölti a teret
semmi nem marad rajta kívül.
Hétköznapivá válik a szenvedés,
minden öröm lassan kihűl.
Milyen hiábavaló is az egész!
A fájdalom jelenti az életet."